13. Fejezet

– Ott a fürdő – mutatott a folyosó végén lévő ajtóra. – Találsz tiszta törölközőt a szekrényben.

– Köszi, de... valami száraz ruha is kéne – motyogtam, s lepillantottam a mellettem álló lányra, akin láttam, hogy erre bizony nem gondolt. Ajkait összehúzta, szemöldökeit az égbe meresztette. Vicces volt.

– Basszus.

Másodpercek teltek el anélkül, hogy megszólaltunk volna. Ő gondolkodott, én pedig néztem ki a fejemből és próbáltam összeszedni magamat. Őszintén, nehezemre esett.

– Boxert nem tudnék adni, szóval azt hajszárítóval megszáríthatod – mondta az ötletét egy ügyetlen mosollyal az arcán. Nem tartottam rossz megoldásnak, egy apró biccentéssel adtam a tudtára, hogy nekem ez így megfelel.

Egyszerre indultunk el, azonban én a fürdő felé, ő pedig a nappali irányába. Lépteim lassúak voltak, lehetett látni rajtam, hogy már alig élek.

Felüdülés volt megszabadulni a nedves és nyirkos ruhadaraboktól. A nadrágomat a kád peremére raktam, míg az alsót a csap szélére terítettem. A póló már a konyhában lekerült rólam és emlékeim szerint azon a széken hagytam, ami neki volt tolva a radiátornak. Miközben vetkőztem, megnyitottam a vizet a tusolóban, hogy mire beállok a zuhany alá, jó meleg legyen. A hideg futott végig a gerincemen, amikor a forró vízcseppek bőrömmel érintkezve felhevítették a testemet. Párszor körbefordultam a tengelyem körül, hogy mindenhol érjen a meleg, majd az első tusfürdős flakont a kezembe véve nyomtam belőle egy keveset a tenyerembe, s szétkentem a testemen. Két nap után igen jól esett végre egy frissítő zuhany.

Negyed órán keresztül áztathattam magam, bár már nem emlékszem pontosan, hogy mennyi időn keresztül álltam a tus alatt. Amint kiszálltam a zuhanykabinból, megtörölköztem és a derekamra csavartam az enyhén nedves pamut anyagot. Nekiláttam megkeresni a hajszárítót, s szerencsém volt, hogy a második polcon rá is bukkantam a dobozába visszarakott kütyüre. Hamar ki is szedtem belőle és bedugtam a konnektorba. A csap előtt állva szárítottam az alsómat, miután egy kicsit langyos vízben, sok szappannal átmostam. Sokáig szobroztam ott, míg teljesen meg nem száradt a fekete boxerem. De lehet, hogy azért tartott ilyen sokáig, mert időközben már nem is az alsóneműre fújattam a hőt, hanem magamra, így a kihűlt testem újból felmelegedett. Felvettem az immár csontszáraz alsót, s a törölközőt magamon hagyva kinyitottam az ajtót, ezáltal a bent rekedt forróság szépen lassan eltűnt.

– Jina! – kiabáltam.

– Mondjaaad.

– Hoznál nekem akkor valami ruhát?

– Ja, igen! – Percek teltek el, ez idő alatt hallottam egy-két szekrény nyitogatást és ajtó csapkodást. Olyan volt, mint aki most tudta meg, hogy kilakoltatják a házából. Amikor viszont megérkezett a ruhákkal, egy halvány jelét nem láttam annak, hogy ideges lett volna. Bár a feszült és zavart mosoly az arcán némiképp leleplezte őt.

– Köszönöm – hálálkodva vettem át tőle a cuccokat. Biccentett egyet, s magamra hagyott. Az ajtót becsuktam, a vizes törcsit a falba szögelt akasztóra lógattam. Egy pillanat alatt felvettem a melegítőt, ami talán neki teljesen takarta a bokáját, viszont nekem majdnem a vádlim közepéig ért le. Viccesen nézhettem ki, az egyszer biztos. Az ujjatlanba már nem voltam olyan biztos, hogy rám jön, ám amikor beletuszkoltam magam, egész kényelmesnek bizonyult. Szerencse, hogy az anyag nyúlt, így nem roppantotta össze a bordáimat. Meglestem idétlen kinézetemet a tükörben, s egy jóleső kacaj szökött ki ajkaim közül. Nevetséges voltam. Már csak egy paróka kellett volna, és simán hihette volna bárki, hogy nő vagyok. A rózsaszín-fekete csíkos fölső pedig még inkább ezt a hatást keltette bennem.

Szégyenkezve hagytam el a fürdőt és mentem a nappali irányába. Jina a kanapén ült, kezében egy bögre teával és valami drámaian romantikus vígjátékot nézett. Ahogy közeledtem hozzá, rám nézett, majd észveszejtő hahotázásba kezdett. Még a teás bögrét is a dohányzó asztalra kellett tennie, hogy ne löttyenjen ki az itala. Fejemet lehorgasztva foglaltam helyet az ülőgarnitúra melletti fotelben, arcomat kezeimbe temettem és én is elkezdtem nevetni.

– Pedig próbáltam olyan ruhákat összeválogatni, amik kicsit nagyobbak, mint a méretem – mondta és tisztán kivettem, hogy elfojtott egy újabb röhögőgörcsöt. Tenyeremből előbújva homlokomat kezdtem dörzsölni.

– Mindegy, egy napot kibírok így – motyogtam zavartan.

– Óh, egy napot? – kérdezett vissza, hangjában némi meglepődöttséggel. Nem néztem rá, bólintottam. – Ha szeretnél maradhatsz még.

– Nem lehet – ráztam meg a fejemet. Kezeimet combomra simítottam, s hátradőltem a fotelben.

– Már miért ne lehetne?

– Mert nem maradhatok egy idegennél. Így is már túl sokat tettél értem úgy, hogy nem is ismersz – válaszoltam őszintén, fél szemmel pedig rásandítottam. Megrökönyödve figyelt, majd fújtatott egyet.

– Tudom a nevedet. Ez már félig-meddig ismeretség. – Zavartan érvelni kezdett, amit én feleslegesnek tartottam.

– Az lehet, de mást nem tudsz.

– Honnan tudod? – felhúzta az egyik szemöldökét, grimasszal az arcán bámult rám.

– Honnan ismernél? – Kérdésére kérdésemmel válaszoltam. Mimikája eltorzult, amit aztán pillanatok alatt egy mosollyal próbált leplezni.

– Jogos.

– Na látod – húzódtak ajkaim egy félmosolyra. – Szóval holnap reggel már megyek is el.

– Biztos?

– Aha – mondtam és pozíciómon változtatva török ülésbe vágtam magam. A lány arcát figyeltem és próbáltam leolvasni róla, hogy mit gondol. Igazából olyan semmilyen volt, nem láttam rajta különösebb érzelmet.

– Pedi-

– Miért erőlteted?

Elhalkult. Mintha tekintette felizzott volna, mérges lett.

– Nem erőltetem, csak próbálok kedves lenni és segíten-

– Aranyos vagy, de ha ráerőszakolod másokra a kedvességed, akkor ez nem fog működni. Holnap megyek el. Köszönöm, hogy letusolhattam, és hogy ma még itt maradhatok.

– Nincs mit – szűrte fogai közül, majd felpattant a kanapéról és egyedül hagyott. Meglepett a hangulatváltozásával, de nem csoda, hogy feldühödött; senki nem bírja, ha az igazat mondják a szemébe.

Egymagam maradva bámultam a tévét, de fogalmam nem volt a film történetéről, a cselekményeket már nem is tudtam követni, így hát csak bambultam a színes képernyőt. Mielőtt még a gondolatok ellepték volna az elmémet, hangos pakolásra lettem figyelmes. Kíváncsian nyújtóztattam a nyakamat a fotelből, de nem láttam semmit, pedig a szoba ajtaja nyitva volt. Pillanatokon belül Jina lépett ki a birodalmából, kezében egy takaróval és egy párnával. Ismét az a mosoly volt arcán, mint mikor hozta nekem a ruháit.

– Itt alszol a nappaliban, oké? – kérdezte és letette az ágyneműt a kanapéra. Bólintottam, s szemeimet nem vettem le róla egy pillanat erejéig sem. Mikor észrevette, hogy figyelem, elmosolyodott és elém állt. – Mi az?

– Semmi – mondtam halkan és teljesen hátradőltem a fotelben. Szinte már beleolvadtam a garnitúrába. Elmosolyodott és még közelebb állt. Először megijedtem, másodszor meglepődtem, harmadszor pedig zavarba jöttem, amikor végig futtattam rajta a szemeimet; csak egy falatnyi alvós ruha viselt.

– Akkor miért nézel? – vigyorgott önelégülten, s alsó ajkába harapott.

– Hát mert itt állsz előttem – próbáltam közömbös maradni, nem mutatni annak a jelét, hogy bizony nem kicsit indította be a fantáziámat. Utálom magam ez miatt.

– És ha nem csak állnék előtted? – folytatta. Nyeltem egy nagyot, a torkomban keletkezett gombócot igyekeztem minél hamarabb legyűrni.

– E-ezzel mi-mire célzol? – habogtam zavartan és próbáltam előle hátrálni, de nem tudtam. Török ülésemből normális ülés lett, hogy ha kell, bármelyik pillanatban elmeneküljek előle. Bár be kellett látnom, sarokba lettem szorítva. Elmosolyodott és nagyon lassan fölém térdelt, majd az ölembe ült. Kieresztettem magamból egy elaléló sóhajt és próbáltam kontrollálni a lélegzetvételemet. – Miért csinálod ezt? – suttogtam. Csuklóit rögtön megragadtam, mikor kezeivel az arcomhoz akart érni. 

– Talán neked nem tetszik?

– Válaszolj! – morogtam, s tekintetét keresve komolyan néztem rá.

– Tudod, nem sűrűn tévednek be hozzám ilyen észbontó pasik... mint te – mormolta lágy hangon, amitől úgy éreztem, a füleim bizony már a csúcsra jutottak. Alsó ajkának ívén végig nyalt a nyelvével, majd elmosolyodott.

– O-oké – dadogtam és próbáltam ellenállni a kísértésnek.

– Miért fogsz le? – duruzsolta.

– Mert nem akarom, hogy hozzám érj – válaszoltam olyan tónusban, mint ahogy ő kérdezett.

– Imádom a hangod – mondta, mint aki meg sem hallotta volna az előbb elhangzottakat. A következő pillanatban morgott egyet, amivel még inkább megnehezítette a dolgomat.

– Jó – sóhajtottam. –, de attól még nem kell rám mászni – fogtam erősebben a csuklójánál fogva, mikor megpróbált kiszabadulni a szorításomból. 

– Ne legyél már ilyen. Élvezd ki, hogy egy lánnyal lehetsz.

– Hallod, most már komolyan mondom, szállj le rólam! – csattantam föl hirtelen, s mérgesen néztem a megszeppent lányra.

– Óh – engedte kezeit a combjaira, miközben csuklói még mindig az ujjaim fogságában voltak. – Ha tudtam volna, hogy a másik csapatban játszol, akkor nem próbálkozok – kacagott zavartan és lemászott rólam. Egy másodperc erejéig szikrát sem kaptam, majd az utána elkövetkezendő pár percben olyan káromkodás lerendeztem, hogy még én is meglepődtem rajta, hogy milyen szavakat ismerek.

– Nem tudtam, hogy ez miatt ennyire zaklatott leszel – hátrált a szobája felé. – Na mindegy, mindenesetre jó éjt, majd holnap reggel találkozunk – intett gyorsan és eltűnt a szobájában. Megrökönyödve kapcsoltam ki a tévét és oltottam le a lámpát. Ez volt az első alkalom, hogy egy nő azt feltételezte rólam, hogy meleg vagyok. Őszintén szólva, én meg voltam bizonyosodva arról, hogy nem vagyok az, sokkal inkább... talán biszex? Ugh, ez még így magamban is totál kínos téma volt, szóval igyekeztem teljesen másfelé terelni a gondolataimat.

Sokáig tűnődtem a semmin. Mit jelent a semmi, mit foglal magába a szó, mit helyettesítünk vele állandóan. Egy pillanatra még okosnak is éreztem magam, amiért ennyire törtem a fejemet ezen a dolgon. Alvás előtti utolsó gondolatom azonban Baekhyun volt. A szívem összeszorult, az a furcsa, fájdalmas érzés ismét elhatalmasodott rajtam. A szemeim már automatikusan benedvesedtek, nem tudtam a könnyeimnek megálljt parancsolni. Párat szipogtam, a sós cseppeket pedig letöröltem az arcomról. Pilláimat lehunytam és próbáltam valami szépre gondolni, hogy elnyomjon az álom. Nehézségek árán végül sikerült kiszakadnom a valóságból.

Láttam magamat, ahogy állok egy helyben, lábaimnál egy élettelen test fekszik, velem szemben pedig emberek állnak. Olyan emberek, kiknek sátáni mosolyuk rémisztően hatott, mégsem ijesztett meg egyikük sem. Én, mint külső szemlélő láttam, ahogy a testem magától megindul az ördög arcú fickókhoz, miközben a kezemben egy éles valamit szorongatok. Megijedtem, még is tisztában voltam vele, hogy én fogok győzni. Nem tudom, honnan és miért, csak éreztem. Pillanatokon belül a sejtésem beigazolódott, győzelmet arattam fölöttük. Ám amikor megláttam, hogy a vörös vér helyett fekete színű valami öleli körül a sebesülteket, megijedtem. Magamra néztem, és ekkor még inkább elhatalmasodott rajtam a félelem; a szemeim élénk pirosan izzottak, ajkaim pedig egy gonosz mosolyra húzódtak. Az énemtől távolabb lévő testre szegeztem a tekintetemet, s mikor beazonosítottam az alak gazdáját, észveszejtő ordításba kezdtem. „Te voltál” hallottam a saját hangomat, majd minden elsötétül körülöttem; eltűntem én, eltűnt ő, eltűntek a tetemek.

Összerezzentem, szemeim egyből kipattantak. Lihegve ültem fel a kanapén és próbáltam minél több oxigént juttatni a tüdőmbe. Álmodtam. Tudom, hogy álmodtam, de még is olyan valóságosnak tűnt az egész. Mielőtt tovább tudtam volna gondolni, hallottam, ahogy mögöttem lépked valaki a parkettán. Nem akartam, hogy Jina ismét bepróbálkozzon, így hát amilyen gyorsan csak tudtam, kiugrottam az ideiglenes ágyból, s feloltottam a villanyt. Nagyra tágultak a szemeim, mikor a lányt egy késsel a kezében láttam meg a kanapé melletti fotel előtt.

 – Hát te meg? – Megrökönyödve emeltem rá a mutató ujjamat. Nem akartam hinni a szememnek.

– Tudom, hogy ki - tartott egy kis szünetet. -, és tudom, hogy mi vagy – szűrte fogai közül, a kést pedig szorosan maga előtt tartotta.