Hatalmas fekvőhely, puha ágy,
kényelmes póz, s ezeket megfűszerezték édes álmaim is. Ugye, milyen jól
hangzik? Hosszú évek után végre mosolyogva, és kipihenten ébredtem az újdonsült
szobám ötcsillagos ágyában. Nyújtóztam a takaró alatt, és pár percig a
feketeségbe meredtem. Egy kis idő után ezt megelégelve felkapcsoltam az ágyam
mellett álldogáló lámpát, s kikelve a helyemről az ablakhoz sétáltam. A redőnyt
felhúztam, ezáltal a Nap egyből utat tört magának a szobába. Bukóra kinyitottam
a nyílászárót, majd visszamásztam a vackomba. Elfetrengtem egy jó tíz-húsz
percet, mielőtt még újból előbújtam volna a vastag takaró alól.
A szobám az emeleten volt, ezáltal
nem volt messze a fürdőszoba se, ahova utam éppen vezetett. Elvégeztem a
reggeli teendőimet, majd lábaim egyenesen a konyhába vittek.
– Jó reggelt! – köszöntöttem
vidáman Baekhyunt.
– Jó reggelt, Chanyeol! –
mosolygott rám egy pillanatra, és újból visszafordult a tűzhelyhez.
– Főzhetek ma én is? –
kérdeztem hirtelen, amint mellé értem. Annyira gyors volt és precíz, hogy alig
tudtam követni a szemeimmel.
– Tudsz főzni? – hitetlenkedett.
– Egy-két dolgot még én is meg
tudok csinálni – foglaltam helyet az étkező asztalhoz tartozó egyik széken. –
Most megleptelek, igaz? – kacagtam.
– Aha – nevetett velem együtt.
– Holnap megígérem, hogy kedvedre főzhetsz, mivel délelőtt nem leszek itthon.
– Miért?
– Be kell mennem a városba
papírokat intézni. Hamar meg fogom járni szerintem, de nem baj. – Hangja olyan
kedves és nyugtató volt, hogy simán visszaaludtam volna.
– Áh, értem. És mi a mai ebéd?
– Zöldséges hús – mondta.
– Hmm, a kedvencem!
– Komolyan? – nézett rám válla
fölött.
– Igen.
– Az jó, mert nekem is.
– Akkor szerintem elég sűrűn
lesz majd zöldséges hús.
– Nekem is van egy olyan
érzésem.
Egész végig szóval tartottam,
míg el nem készült az étel. Még saját magamon is meglepődtem, hogy
hirtelenjében mennyit beszéltem, mennyire megnyíltam előtte. Baekhyun megértő
társasága igen jó hatással volt a közérzetemre, egy futó pillanatra el is felejtettem,
hogy miért is vagyok nála.
Jó dolog volt úgy élni, mint
egy normális ember. Nem kellett a napirendet követnem, nem mondták meg, hogy
mit vegyek fel, nem parancsolgattak, nem zárták rám a több centis vasajtót, nem
kellett olyan emberekkel együtt lennem, akiket amúgy teljes szívemből utáltam
és nem kellett megennem a nyugtatókkal és ki tudja még mivel megmérgezett
ételt. Jó dolog a szabadság.
– Isteni lett – tömtem magamba
az elkészült ebédet.
– Örülök, hogy ízlik.
– El nem tudod hinni, hogy az
intézeti koszt után ez mekkora felüdülés – küldtem felé egy mosolyt, mire
büszkén kihúzta magát ülő helyzetében.
– Köszi, ez igazán aranyos
tőled – kuncogott.
– Csak az igazat mondom –
azzal egy újabb, hatalmas adagot nyomtam a számba.
– Na és mesélj – Percek múlva
dallamos hangja törte meg a csendet. –, milyen volt az intézetben
lenni? – rákaptam tekintetemet, amint feltette a kérdést. – Ne nézz így rám,
információt kell gyűjtenem, hogy tudjam, mit szabad, illetve mit tilos
kérdeznem, vagy mondanom neked – mosolyodott el szelíden, mire komoly arckifejezésem
ellágyult, homlokomon a ráncok kisimultak.
– Tudod, eleinte egész
borzasztó volt. Úgy ébredtem ott, hogy fogalmam sincs, miért vittek oda. Nem
tudtam semmit, és csak annyit láttam, hogy a kezeimre a vér rá van száradva,
míg a ruháim anyagába bele van ivódva. Szerintem nem is kell mondanom, milyen
hátborzongató látvány volt – húztam el számat, s tekintetemet az asztalra
szegeztem. – Öt és fél éven keresztül szenvedtem a között a falak között. Olyan
volt, akár egy börtön. Mindennap vittek kivizsgálásra és terápiára, néha volt
csoportos elbeszélgetés, és napi szinten foglalkoztak velünk az ott dolgozók.
Ez kedves gesztus volt tőlük, de valahogy még sem tudta velem elfeledtetni
egyikük sem, hogy hol és miért vagyok ott – sóhajtottam. Bármennyire is úgy tűnt,
hogy könnyen tudok beszélni erről, nem így volt. A fájdalmas múltat inkább
temetni és gyászolni akartam, mintsem felidézni és mesélni róla. Persze
Baekhyunnak ez a munkája, így hát nem volt mit tennem, regéltem neki
tovább. – Viszont, mindvégig szemmel követtem az egyik ápoló nőt,
Emmát. Ő bánt velem a legkedvesebben, mindig beszélgetett velem, és akarva
akaratlanul is, de mosolyt csak az arcomra. Egy igazi angyal az a nő! A
korkülönbség nem számított, én belé szerettem. Persze neki van férje, és ha jól
tudom, még egy lánya is, de ez engem nem akadályozott meg. Külföldi, ember! –
néztem Baekhyunra csillogó szemekkel, mire felkacagott. – De végül aztán úgy
másfél hete bejött hozzám, és lefeküdtünk – testem megremegett, ahogy
felidéztem magamban az együtt töltött perceket. Ajkaimon végig vezettem
nyelvemet, majd nyeltem egyet. Szép emlékek. – És
ennyi. Összességében borzalmas volt. Senkinek nem kívánom ezt… Még
annak sem, akit szívből utálok, hiszen az maga a nagybetűs Pokol!
– Hát wow! – meredt rám nagy
szemekkel. – Sajnálom, hogy ezt mind meg kellett tapasztalnod – húzta a száját,
s közben szemeiben láttam az együttérzés jeleit. – Bár azért így a vége nem
rossz. – Komolyságát egy huncut vigyor váltotta fel, mire egyből nevetésben
törtem ki.
– Bárcsak az egész olyan lett
volna, mint az utolsó pár nap – hunytam le szemeimet, ezzel elmerengtem saját
gondolataimban. Ha tényleg minden olyan lett volna, akkor talán nem így
beszélnék a múltamról. Persze, ha a dolgok úgy teljesednek ki, akkor lehet, még
mindig bent lennék, mivel a betegségemen akkor nem is segítettek volna.
Idegtépő, hogy minden jóban ott van a rossz, és nekem mindig sikerül meglátnom.
– Hidd el Chanyeol, minden
okkal történik. Ennek így kellett lennie. Ezek után már csak jobb lesz. Segítek
neked, és ismét normális életed lehet – zökkentett vissza hangja a valóságba, s
mikor eljutott tudatomig, hogy mit mondott, hálás tekintettel néztem sötét
íriszeibe.
– Szerinted sikerülni fog?
– Ha nagyon hiszel benne és
akarod, akkor igen!
– Az a baj, hogy nem tudok
ennyire pozitívan állni a dolgokhoz – könyököltem az asztalra, majd tenyerembe
helyeztem államat.
– Pedig muszáj lesz. Ha
bármiféle javulást akarsz elérni, akkor pozitívnak és kitartónak kell lenned.
Tudom, hogy könnyű mondani, de higgy benne, és sikerülni fog! – Buzdító szövege
némi lelket öntött belém, aminek nagyon hálás voltam.
– Alig vagyok itt egy hete, de
már hatalmas köszönettel tartozom neked.
– Ne köszönd, ez természetes.
Azért vagyok, hogy téged segítselek. – Kedvessége határtalan volt, személyisége
megnyerő. Ha most nő lennék, biztos első dolgomnak tartanám, hogy szerelmet
valljak neki és letámadjam. Meglepő, hogy nincsen barátnője.
Az ebéd utáni mosogatást és
takarítást vállaltam, hiszen ha már itt vagyok, akkor ne csak élősködjek
szegény Baekhyunon, hanem segítsek is neki ott, ahol csak tudok. A koszos
edényeket elmosása után felsöpörtem, majd felmostam. Igyekeztem, hogy minden
patyolat tiszta legyen, és hogy Baekhyunnak ez mind megfeleljen.
– Hm, szépen ragyog a konyha.
– Azt hittem, szívinfarktust kapok, ahogy meghallottam magam mögül Baek
hangját. Hátrafordultam, és egy lépcsőn üldögélő, mosolygós fiúval találtam
szembe magam.
– Próbálkozok – sütöttem le
tekintetemet, s a felmosóval áttöröltem a nagyon vizes részeket.
– Nem azért vagy itt, hogy
megcsináld a házimunkát – kapta el rudat, minek következtében megálltam.
Nyeltem egyet.
– Az lehet, de már én is itt
lakom, és úgy gondolom, hogy illik kivenni a részemet a munkából – válaszoltam
határozottan. Azt az egy dolgot sosem tudtam elviselni, hogy valaki beleszóljon
abba, amit csinálok. Ez volt a halálom. Persze próbáltam nem mutatni az
idegességemet, és próbáltam belsőmet csitítani, mielőtt még a gonosz énem
elhatalmasodott volna rajtam. Vagy mi.
– Jó-jó, nem azért mondtam.
– Tudom – motyogtam. Tovább
már nem is firtattuk ezt a témát, és idő közben elvonult a szobájába. Igaz,
hogy az intézetbe állandóan egyedül és magányos voltam, de most valahogy még is
megnyugtatott, hogy nem volt más társaságom, csak a csend. El tudtam mélyedni a
gondolataimba, és olyanokon is sikerült gondolkozni,
amiken általánosságban nem is szoktam.
Felmosás után elpakoltam a
tisztító szereket, a vödröt és a felmosót, majd felmentem a szobámba és az
ablakhoz sétáltam. Jó idő volt kint – legalább is így bentről nézve az volt. Ki
akartam menni, de szó nélkül és egyedül nem igen mertem, így hát átsétáltam
Baekhyunhoz. Bekopogtam, majd benyitottam. Az ágyon ült és egy elég vastag
könyvet olvasott. Amint meglátott, rám kapta a tekintetét.
– Van pár szabad perced?
– Van.
– Nem akarunk kimenni? Olyan
jó idő van kint, én meg megőrülök a bezártságtól – szörnyülködtem, mire
felnevetett.
– Akkor öltözz, és menjünk el
sétálni – csukta be az olvasmányt, majd a komódra helyezte. Arcom kivirult, szó
nélkül mentem át a saját szobámba, hogy átöltözzek. Magamra kaptam egy lábhoz
simuló farmert, egy színes pólót és egy vastag, kötött pulcsit. A fürdőbe
mentem fogat, s kezet mosni. Ez már teljesen megszokott dolog volt. Az
intézetbe akárhányszor voltam a fürdeni vagy egyéb tisztálkodási dolgaimat
elvégezni, egyből a kezeimet is a csap alá dugtam.
– Nem fogsz így fázni? –
kérdeztem Baekhyunt, mikor megpillantottam, hogy egy sokkal vékonyabb pulcsiban
akar kimenni, mint én.
– Nem, nyugi – mosolygott.
Ráhagytam, majd kimentünk a bejáratin. Hűvös volt az idő annak ellenére, hogy
sütött a Nap. Mindenesetre nekem nagyon tetszett, hogy a szabad levegőn
lehetek.
– Olyan jóóóóóó! – tártam szét
karjaimat, majd pörögtem egyet tengelyem körül. Baekhyun csak kinevetett.
– Senki nem örült még ennyire
a kinti levegőnek – jegyezte meg halkan.
– Az intézetbe nem is
mehettünk ki – emlékeztem vissza. – Szóval ez most maga a megváltás –
vihorásztam, ahogyan haladtunk előre. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk,
ezért Baek mindig adta az utasításokat, hogy merre haladjak. Nagyon jól éreztem
magam. Olyan voltam, akár egy felszabadult kis gyerek, kinek semmi gondja
nincs.
Végül egy parkban kötöttünk
ki, ahol terjengett az édes virágillat. Mesébe illően szép volt, ahogy minden
fán ezernyi meg ezernyi virág nyílt, színt és életet véve ezzel a parkba. Talán
még a számat is eltátottam a látványon, hiszen Baekhyun jó ízűen nevetett
rajtam.
– Ugye, milyen szép? –
sétáltunk végig a betonúton, míg én szemeimmel csak a rózsaszín szirmokat
néztem.
– Gyönyörű – suttogtam bódultan.
Teljesen elvarázsolt, és olyan meghitt volt minden, hogy először el sem akartam
hinni. A faágakon megpillantottam egy-egy énekes madarat, ki teljes tüdejéből
fújta a számára megszokott dallamot.
– Rossz, hogy ezt eddig
hanyagolnom kellett – horgasztottam le fejemet, mikor leültünk a legközelebbi
padra.
– Naaa – tette kezét a
vállamra. – Most itt a lehetőség! Átélheted azt, amit eddig nem tudtál. Ilyen a
szabad élet!
Lassan felemeltem fejemet,
ennek következtében íriszeibe meredve néztem vele farkasszemet. Egy biztató,
kedves mosoly bujkált szája szélén, mire komor arckifejezésem ellágyult.
Annyira édes ez a két fiú!!! :D
VálaszTörlésjajajajajajaajjj imádom baekyeol párooost :) Naggyyyoonnn cukiiik :D
VálaszTörlés