– Baekhyun!
Hangos kiáltásom zavarta fel a
ház csendjét, amint leértem az emeletről a földszintre. Léptem pár lépést a
nappali, majd a konyha felé, ám megilletődve konstatáltam, hogy a keresett személy,
bizony nincs is itthon. Nevét másodperceken belül meg akartam ismételni, és mielőtt
még megtettem volna, beugrott, hogy mit mondott tegnap.
Szuper, akkor egyedül
vagyok.
Mivel semmi elfoglaltságot nem
találtam, ezért neki álltam valami ebédet főzni. Tisztán emlékszem, hogy azt
mondta, a délelőtt folyamán hazaér, viszont az óra 11:47-et mutatott, és ő
sehol sem volt.
A főzésből annyi lett, hogy
minden a kukában végezte. Teljesen kijöttem a gyakorlatból, és annyira nem
sikerült semmi sem, hogy kezdtem begurulni. Az ajtókat csapkodtam, lépteim hallatán bárki
azt hihette volna, hogy egy egész elefánt csorda trappol a házban. Ettől
féltem! Általában, mikor ideges lettem, elvesztettem az irányítást a testem
fölött, és ilyenkor jött a se kép, se hang állapot. Féltem, hogy ez be fog
következni, ezért gyorsan a fürdőszobába szaladtam, majd a csapnál megengedtem
a jéghideg vizet. Arcomat egyből a vízsugár alá nyomtam, s próbáltam
kitisztult fejjel gondolkodni. Percek múlva zártam csak el a csapot, a hozzám
legközelebbi törölközőbe töröltem az arcomat.
– Nyugi, Chanyeol, nyugi –
nyugtattam magam, miközben mély levegőket vettem. Szemeim előtt ott lebegett,
hogy ha most túlnő rajtam a másik énem, akkor nekem végem. Mehetek vissza az
intézetbe, és a szép, csodálatos életem pedig bezárul mögöttem.
Lementem a konyhába, s a második
polcról lekaptam a gyógyszeres dobozkámat. Kibontottam, majd kiemeltem egy igen
apró szemű tablettát. Elég erős hatása volt, ezért nem szabadott belőle sokat
bevenni – legalább is én ennyit tudtam róla. Leraktam az asztalra, majd
öntöttem magamnak egy pohár vizet. A gyógyszert nyelvemre helyezve meghúztam a
pohár tartalmát, a vízzel együtt lenyeltem az aprócska pirulát. Elvánszorogtam
a székig, leültem rá. Halántékomat kezdtem el masszírozni, eközben gondolkodtam.
Kezeim remegtek, mint a nyárfalevél.
A gyógyszer hatása. De
ettől jobb lesz.
Minden erőmmel próbáltam
leküzdeni a mellékhatásként keletkezett fejfájást és zsibbadást. Úgy éreztem,
mintha kezeimből és lábaimból a vér eltűnne, már nem keringene bennük semmi,
hideggé váltak. Gyűlöltem ezt a fajta érzést, de muszáj volt kibírnom. Régen,
mikor még az intézeti szobámban voltam, sokkal rosszabb és kínkeservesebb volt.
Akkor nem lebegett előttem semmilyen cél, semmilyen ösztönző dolog.
Akkor még azt hittem, ott fogok meghalni, egyedül, s magányosan.
Bár most is így fogok
meghalni, szóval mindegy.
– Chanyeol, megjöttem! –
hozott vissza Baek hangja a valóságba.
Egy pillanatra lefagytam, de próbáltam
némi mosolyt erőltetni az arcomra, s nem mutatni, mennyire fáj, és mennyire
ramatyul érzem magam.
– Chan—
– Maradj ott! – nyögtem
erőtlenül, miközben egyik kezemmel az asztalon könyökölve tartottam a fejemet,
a másik karomat pedig távoltartásképp felemeltem.
– De Chanyeol – sietett oda
hozzám végül, és felállított a székről. Nem mertem rá nézni, sőt még erőm sem
volt hozzá.
Tekintetemmel a köztünk lévő
járólapot fixíroztam, miközben éreztem, hogy egyre rosszabbul és rosszabbul
leszek.
– Nézz rám, kérlek – araszolt
közelebb, s tenyereit arcomra simította. Nyeltem egy nagyot, fejemet végül
felemeltem. Igaz, kezeinek segítsége is bőven kellett hozzá. – Jézusom, a
szemed – suttogta rémülten, ahogy íriszeimbe meredt. Egy pillanatra én is
megijedtem, de csak ekkor ugrott be: a gyógyszer egyik mellékhatása a sok
közül.
– Ne aggódj, ez természetes –
nyugtatni próbáltam, kisebb-nagyobb sikerrel. Arcáról az aggodalom nyugtalanító
jelei nem akartak eltűnni.
– Az neked természetes, hogy vérvörös
lesz a szemed, az arcod pedig falfehér?! – kiáltott rám ingerülten. Egy aprót
bólintottam, majd lehunytam a szemeimet.
Nyugi Chanyeol, nyugi!
Minden rendben van. Ne legyél ideges!
– Baekhyun, kérlek szépen… –
leheltem ajkaim közül.
A gyomrom hirtelen háborogni
kezdett, ami arra kényszerített, hogy eltaszítsam magamtól és a földszinten
lévő mellékhelyiségbe rohanjak olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Ahogy
felnyitottam a wc ülőke tetejét, már térdeltem is le elé, és kiadtam magamból
mindent, amit csak lehetett. A végére némi vért is kihánytam, de az már csak
egy apróság volt. Szédülten és gyengén ültem a hideg kövön, miközben kezeimmel
a wc kagylón támaszkodtam. Éreztem, ahogy gyomrom nem akar lenyugodni, fejem
pedig fáj, s alig kellett várnom, már jött is az újabb adag. Nagyon rosszul
voltam, szemeimből még egy-két könnycsepp is kicsordult. Olyan érzésem támadt,
mintha beleim összecsavarodtak volna. Iszonyatos volt. Köhögtem párat, ismét
csak támaszkodni tudtam.
Megtöröltem szám szélét, és
ekkor láttam csak meg a fehér pulcsim ujján, hogy csupa vérben úszik minden.
Ijedten néztem a wc-be, ahol szintén ugyan az a látvány fogadott. Enyhe
szívroham kerülgetett, de férfihoz hívően leküzdöttem a félelmemet és az
undort, ami nem igen akaródzott elmúlni. Megembereltem magam, és nagy nehezen
felálltam. Lehúztam gyomrom „gyümölcsét”, majd alaposan kezet mostam.
A fürdőbe átsétálva
Baekhyunnal futottam össze, aki csak elszörnyedve és megfagyva meredt rám, egy
szót sem tudott szólni. Nem igen foglalkozva vele besétáltam a következő
helyiségbe, majd a csaphoz igyekeztem. Amint megláttam magamat a tükörbe,
teljesen megrémültem. Orromból is folyt a vér, mely végig szántva arcomat,
államnál összegyűlve hol a kövön, hol pedig pulcsimon hagyott bíbor színű
foltot. Szám sarka is véres volt, s amint szétnyitottam ajkaimat, fogaim
látványa is ledöbbentett; azok is némi piros színt öltöttek.
– Mi történik velem? –
suttogtam elhaló hangon, szemeim pedig benedvesedtek. Hatalmas, krokodilkönnyek
áztatták arcomat, ahogy végig tükörképemmel néztem farkasszemet. A látvány még
mindig hátborzongató volt, nem is tudtam volna, hogy ez a gyógyszer és az
idegesség egybe keveredve ilyen durva mellékhatást váltanak ki belőlem.
Hiszen, ilyen még nem volt.
Hirtelen kopogtak, mire
összerezzentem, s hangtalanul pityeregtem tovább.
– Chanyeol, minden rendben? –
Baekhyun aggódó hangja miatt még inkább előtört belőlem a sírás. –
Chanyeol, kérlek szépen! Kopogj ki, vagy mondj valamit! Nem akarok engedély
nélkül bejönni! – Illedelmessége meglepett, de egyben szívemet
is megmelengette.
Megszólalni nem tudtam, így
hát csak egy fogkefét dobtam neki az ajtónak, ami a hangos koppanás után már
nyílt is.
– Úristen, te ember, tiszta
vér itt minden! – igyekezett oda hozzám egy nagy halom törlőkendővel. Némán
álltam előtte, és hagytam, hogy arcomról az immár nedves kendővel letisztítsa a
piros színű fontokat. Könnyeim megállíthatatlanul folytak, könnycsatornám nem
igen akart elapadni. – Sírd ki magad – mosolygott.
– Kö-köszö-köszönöm –
csuklottam a sok sírástól. Olyan gyengéd és kedves volt velem, mint még eddig
soha senki. Arcomat gondosan letisztította, kezeimet megmosta, és még a fogamon
is átment a fogkefével. Immár számban nem a vasas vér ízét éreztem, hanem a
finom mentolt, amit mindig is szerettem.
– Mi történt? – ültetett le a
kád szélére, mialatt egy nedves kis törölközőt a homlokomnál tartott.
– Semmi komoly – suttogtam,
majd lehunytam a szemeimet.
– Chanyeol! – fegyelmező
hangja éles volt, határozott, ennek ellenére szavai mögött ott bujkált a
félelem és az aggodalom.
– Főzni akartam, nem jött
össze. Ideges lettem és féltem, hogy előjön a másik énem, ezért hát bevettem
egy gyógyszert – ecseteltem halkan és lassan.
Baek fújtatott egyet.
– Az idegesség miatt nem lesz
semmi bajod – mondta egyszerűen, pár másodperces hallgatás után. Szemeim
kipattantak, majd érdeklődve fürkészték szigorú arcát.
– Nekem azt mondták…
– Akkor félre informáltak –
húzta a száját, majd leguggolt elém. – Nem az idegesség, vagy bármilyen érzelmi
állapot miatt jön ki rajtad a betegséged. A személyiségednek van egy fele, amit
hívhatunk gonosznak, és van egy másik, amit elnevezhetünk jónak. A
cselekedeteid határozzák meg, hogy melyik éned bújik elő belőled – magyarázta
lassan és érthetően, próbált úgy artikulálni és mutogatni hozzá, hogy alaposan felfogjam.
– Ezt hogy érted?
– Vegyünk egy szituációt.
Egyedül vagy és valaki rád támad. Mit tennél ilyenkor? – tette fel az ominózus
kérdést, s csendben várta, hogy válaszoljak.
– Valószínű, próbálnám
megvédeni magamat.
– Itt a lényeg! – emelte fel
mutató ujját. – Csak azon járna az eszed, hogy hogyan mentsd az életed. És
ilyenkor jönne az, hogy segítséget kérnél. De mivel nincs rajtad kívül senki az
utcában, ezért csak magadra számíthatsz.
– De akkor… – törtem a
fejemet, és próbáltam következtetni a hallottak alapján. – Ez végül is nem
rossz. Önvédelem miatt válok „gonosszá”.
– Ez rossz, Chanyeol. Lehet,
hogy abban a pár pillanatban hatásosnak tűnik, de nem az. Ha a gyilkos éned
előtűnik, akkor nem tudsz neki megállj parancsolni. Lemészárol mindenkit. És ez
nem játék! Ugyan úgy, ahogy a gyógyszer sem, amit erre szedsz.
– Én ezt nem tudtam –
hajtottam le a fejemet, s szomorúan bámultam a követ.
Soha, senki nem közölte ezt
így velem. Mindig csak halogatták, hogy megmondják. Még Haneul is. Pedig bíztam
benne.
– Sajnálom, hogy nekem kellett
utólag elmondani – simogatta meg a lábamat. Félve ránéztem. – De ne aggódj,
azért vagyok, hogy segítsek. Ha valami még nem tiszta, akkor nyugodtan szólj,
leülünk és megbeszéljük a dolgokat – mosolygott kedvesen. Arcomra egy mosoly
szökött, felállítottam – vele együtt én is felálltam –, majd megöleltem. Jó
szorosan vontam magamhoz, amit rövid időn belül viszonzott. Ölelésemben
elveszett apró termete, még is úgy vont magához, mint még eddig egy ember se.
Ezzel az öleléssel megköszönni próbáltam mindent. Minden eddigi kedvességét, minden
eddigi törődését és munkáját.
– Éjjel-nappal csak hálálkodni
tudnék – susogtam hajába, még közelebb préseltem magamhoz. Persze azért annyira
erősen nem, hiszen gyomrom még mindig fájt, ugyan úgy, ahogy fejem is.
– Jaj, te – simogatta hátamat
nyugtatásképp. – Nem kell hálálkodnod – motyogta a pulcsimba. Ekkor jutott
eszembe, hogy lehet, még nem száradt bele az anyagba a vér teljesen, ezért
amilyen gyorsan csak tudtam, eltoltam magamtól.
– Ne haragudj, kicsit véres
lettél – húztam a számat, miközben egy kis foltra mutattam a pólóján.
Felnevetett.
– Nem baj. Arra van a mosógép
– mutatott a háta mögött álló gépre.
– Mondtam már, hogy kösz—
– Csönd! – tapasztotta be
tenyerével a számat. Kitágult szemekkel bámultam játékosan csillogó, barna
íriszeibe. – Ne köszönj meg semmit! Soha többet – mosolygott.
– Rendben – mondtam, amint
szabad utat kaptak a szavaim.
– Jobban vagy azért?
– Valamivel igen.
– Ennek örülök. Most pedig
vedd le a pulcsid és dobd a mosógépbe. És szerintem jobban is tennéd, ha letusolnál
– anyáskodott. Csak egy aprót bólintottam, ezzel jelezve, hogy megértettem. Ő
kiment, én pedig lehámoztam magamról a ruháimat. A véres pulcsit egyből a gépbe
dobtam, míg a többi cuccomat a kád szélére terítettem. Nem voltak koszosak, így
semmi értelmét nem láttam annak, hogy kimossam.
A zuhany alá beállva
megengedtem először a hideg vizet. Alig mertem beállni a vízsugár alá, de amint
megszokta testem a hideget, elviseltem. Kitisztult gondolatokkal álltam egy
helyben, tusfürdővel a kezemben. Ma kivételesen találomra
választottam egyet a sok közül.
A kókuszos. Baek kedvence.
Elmosolyodtam, miközben
testemen szétkentem a ragacsos szappant. Melegebbre állítottam a vizet, a langyos
cseppek végig folydogáltak egész alakomon. Pár fokkal jobban is éreztem utána
magam, és még libabőrös is lettem a kevéske melegségtől. Mikor lemostam
magamról az illatos tusfürdőt, teljesen forróra tekertem a csapot. Jóleső bizsergés
járta át egész testemet.
Talán egy órát is állhattam a
zuhany alatt, mikor végre kiszálltam. Alaposan megtörölköztem, majd
visszaöltöztem. A tükörhöz sétálva megnéztem magam. Bár nyúzott voltam,
szemeim pedig beesettek, még sem festettem annyira ramatyul, mint másfél órával
ezelőtt.
Már azt hittem Evil-Chanyeol felbukkan, de nem! Huh! :)
VálaszTörlésAnnyira jól írsz hogy az hihetetlen! Nagyon tetszenek az írásaid és örömmel olvasom őket :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm!!! Na, ezt pedig én olvasom örömmel!:D
Törlés